Aporos diákok alkotásai a városnak
|
A mesék birodalmában
|
Énekkari CD
|
Apor antológia
|
Ikon Bukits Ernő tanár úr "A Tápláló és tanító Krisztus" című ikonfestménye az aulában látható... |
TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0229 |
TIOP 1.1.1/07/1-2008-1156 |
Támop 3.4.3-08/2 pályázat |
Környezet és Energia Operatív Program |
Épületenergetikai fejlesztés
KEOP-4.10.0/A/12-2013-0273>> |
Íme, az ember
|
I. JÉZUST HALÁLRA ÍTÉLIK
Az Úr türelmének ékesszóló bizonyítéka néma ajka. Ez a csend hangos, ez a némaság kiált. Pilátus bámulja. Ez a „vir potens sermone” önmagát nem védi, pedig sürgetné Atyja dicsősége, önmagának igazolása, a botrányok megfékezése. De minek szólna ajka, mikor kiált egyénisége, ártatlansága? Minek vad orkán ellen kiáltani szóval, s buta erőszak ellen küzdeni hanggal? Hagyta maga fölött tombolni az árt, az meghajolt alatta földig, mint mezei virág a szélben. Az erőszakkal szemben a lélek győzelme a türelem, vagyis a fölségnek önmagába vonulása.
|
II. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Mezítláb, töviskoszorúval a fején, vállán a kereszttel teszi meg Jézus az utat, melyet keresztútnak hívunk. Ezt az utat behintette könnyeivel, vérével, ez úton járt az üdv, a hit, a szánalom, a szeretet. Ez úton csúszott térden a kereszténység, véres nefelejcs nőtt ki Jézus minden könny- és vércseppjéből. 1900 év óta jár ez úton az áhítat: izzó légáram csapja meg az arcát, itt állomást tart, nem tud előre menni, gyökeret ver a lába, tizennégyszer megáll, s elgondolja: mit tett, mit szenvedett értem az Úr!
|
Magára vette bűneinket
|
Szenvedésből tanult engedelmességet
|
III. JÉZUS ELŐSZÖR ROSKAD LE A KERESZT ALATT
Jézus szemeiben ez az út „királyi út”, igaz, hogy az áldozatoknak, de egyben az előrerendelésének útja is. Látja lélekben a romlás útjait, látja a predesztináció sötét titkait, és elindul nagylelkűen megváltani az embert. Az odaadás, a készség, a végleges megfeszülés indulataival jár ez az elgyötört ember. Isten várát be kell vennie, az emberi elfogultság és ösztönösség falait le kell törnie, a kereszt zászlaját a világ fokára kell tűznie, ezért megy, tántorog, elesik, s újra fölkel, újra indul lelkünk Ura és Királya.Ó, gyalázatba, kínba, gyöngeségbe merült Jézusom, mibe került Neked szabadságom! Hogy vívtál, hogy küzdöttél, mert szerettél! Küzdeni és áldozni, ha kell, vérezni akarok Érted kitartok Melletted „usque ad sanguinem”.
|
IV. JÉZUS ÉDESANYJÁVAL TALÁLKOZIK
Az Úr Jézus a maga szenvedését s halálát nem vésette kőbe, fába, leírták ugyan néhány sorral az evangéliumban, de az ugyancsak kevés; hanem belenyomta a szívekbe, s a leghívebb, a legmélyebb, a legremeklőbb s ugyancsak szenvedéses lenyomatát a Szent Szűz szíve őrizte. Szent sebeit, kékségeit, fájdalmait és fohászait a kereszténység vigaszára a Szent Szűz szívére bízta. Itt vannak éltévé, itt sértetlenül megőrizve, s aki a Fájdalmas Anya szívébe tud hatolni, az ott megtalálja a maga szomorú felségében Krisztus élő s folyton sajgó szenvedését szívében. Nem, nem felejthetem. S ez a szenvedés őrzi annak a tőrrel átdöfött szeráfnak is képét, aki a kereszt alatt áll, s azt mondják róla: „az ő anyja”.
|
Lelekedet tőr járja át
|
Hordozzátok egymás terhét
|
V. CIRENEI SIMON ÁTVESZI A KERESZTET
Az Úr útja tipikus út, a keresztviselés útja. Keresztet visel mindenki, de kevesen járnak a királyi keresztúton, melyet Jézus érzelmei avatnak ilyenné. A latrok is a keresztúton járnak, a bősz tömeg is azt tapossa, de nem mennek rajta a megilletődés és a bűnbánat szellemében, keresztet hordanak a világ pogány útjain. Cirenei Simon is csak kényszerülve viszi a keresztet, de aztán beletörődik. Ezek vagyunk mi. Természet szerint iszonyodunk a kereszttől, de az események rákényszerítenek. Ó, vigyük Jézus keresztjét, vagyis vigyük keresztünket Jézus érzelmeivel, vigyük bűneinkért, vigyük másokért, vigyük Krisztust utánozva. Akkor majd vad, bősz, profán tömeg közt, hitetlenek és elkeseredettek közt is járva keresztünkkel, Krisztus királyi keresztútján járunk.
|
VI. VERONIKA KENDŐJÉVEL LETÖRLI JÉZUS VERÍTÉKÉT
Ecce homo! íme, mennyire alázta meg magát, ember lett, sőt szenvedő, elkinzott ember lett! Nézzünk arcába, melyet a szenvedő Úr Jézus az Ő résztvevő szolgálójának, Szent Veronikának kendőjébe nyomott emlékül hálából! Verjen gyökeret lábunk, nem moccanhatunk, hisz az Ő vérét taposnánk, nézzünk fel Hozzá az imádás, a borzalom, a viszont-szeretet viharos érzelmeivel. Ez az arc beleég lelkünkbe, ez a szenvedés és szeretet áthasítja szívünket. Uram, édes Uram, hogy éppen így jöttél, így tekintettél reám, a szeretetnek ez önfeledésével, Te édes, fölséges, imádandó ember! Hogy tárod ki szánakozó szívednek világát, Te édes szamaritán! Uram, nagy a Te érdemed: A Te arcod Sebei által gyógyultunk meg az Isten kegyelmének, mértékének és erejének szimbóluma! Semmi sem állhat ellent Neki! Mindenki nyerhet már bármily nagy kegyelmet. Ami tövis volt, abból virág lehet, ami rongy volt, királyi palást lehet, ami seb volt, tiszta szépség lehet Krisztus keze által.
|
Sebei által gyógyultunk meg
|
Bűneinkért töretett össze
|
VII. JÉZUS MÁSODSZOR ROSKAD LE A KERESZT ALATT
Mily alázattal, mennyi önmegtöréssel jár az Ür Jézus a keresztúton, a bűnbánat útján! Ily lelki-testi önmegtagadással kell nekünk is bűneinkért eleget tennünk.Kell! A bűnös léleknek nincs más ruhája, csak a penitencia, mellyel meztelenségét takarja. Ez lelki, belső érzés, de van külső megnyilatkozása is: szenvedés a bűnért. Krisztus megmutatta, s a krisztusi lelkek mind így értették. Két eszközt ismerünk az elégtételre: itt a földön Krisztus vérét, a túlvilágban a tüzet. Vér, mely sajgó sebekből csepeg, mely ostorcsapások alatt hull, mely szúró tövisek alól gyöngyözik: ... és tűz, az a lángpallos, az a nyíl, lángnyelv, mely behat a lélekbe is, s megveszi rajta a bűn elégtételét.
|
VIII. JÉZUS SZÓL A SÍRÓ ASSZONYOKHOZ
Jézus tanítványai körében kitűnnek az asszonyok, gondozták a Mestert, megosztották velük vagyonukat.Többen közülük kísérik a Mestert, függnek ajkán és lelkén. Jeruzsálem leányai siratják keresztútján, s fölfeszítésekor is az asszonyok az egyetlen hívei, kik e borzalmat távolról nézik. Mily vigasztaló mindez a Mesternek: de Ő, ki végtelenül szereti a viszontszeretőket, önmagunkra, lelkünkre, üdvünkre irányítja figyelmünket, mintha mondaná: Úgy sirassatok, azzal a szeretettel, melytől magatok szebbek, nemesebbek s kitűnőbbek lesztek.
|
Magatokat sirassátok
|
Lesújtottál a halál porába
|
IX. JÉZUS HARMADSZOR ROSKAD LE
Jézus pihegve, lélekszakadva, háromszor térdrerogyva s arcraborulva a húsvéti ünnepre Jeruzsálembe csődült zsidóságnak szemei előtt vonul fel a Kálváriára. Ez az Ő stílusa. Csendben, éjjel jött, senki sem vett róla tudomást Betlehemben, s az angyalok maroknyi, szegény népet küldenek jászolához, most pedig saját gyalázatát a zsidóság vallási és nemzeti ünnepével azonosítja. Akkor éjfélkor jött és barlangban rejtőzött. Most délben jön s a hegy tetején mutatkozik be. Ó, Jézus, hogy tudtál Te megsemmisülnüHogy nem kértél, s nem igényelték a világtól semmit! Hogy taposod egymagad emberi gondolatoktól eltérőleg a Te utaidat! Ez nem gyöngeség, hanem erő, nem szolgaság, hanem fölény. Az alázat és a megalázás csak akkor érték, ha erőből való, s ha erő eszközöli, az alázat nem passzivitás, nem élettelenség!
|
X. JÉZUST MEGFOSZTJÁK RUHÁITÓL ÉS
EPÉVEL ITATJÁK
Levetkőztetik Jézust, ki mélyen megszégyenülve, véres meztelenségében jelenik meg a világ előtt. Ez a meztelenség, mely telítve van lélekkel, fájdalommal s erővel, senkiben sem tesz kárt. E nélkül azonban csupán ösztönös hatalom az, mely megzavar és pusztít. Később elosztják ruháit, sorsot vetnek köntösére, hiszen Neki azokra már nem lesz szüksége! Mily kegyetlen fosztogatása szegény szenvedőnek! Jézus ezt látja, hallja, édesanyja nézi... Ó, ti szegény számkivetettj ei az emberi szívtelenségnek! Jézusom, ne bántsa szemeidet lelki meztelenségem, nem akarok kivetkőzni sem erényből, sem kegyelemből! Nem prédálom el gyöngyeimet, nem vetek sorsot királyi palástra. Sőt felöltözködöm Beléd, ezt akarja apostolod: „öltsétek fel Krisztust”, erényét, szellemét.
|
Engedelmes lett a halálig
|
Vérével megváltott minket
|
XI. JÉZUST KERESZTRE SZEGEZIK
Azután felemelték az átok fáján dühüknek áldozatát, a ronggyá tépett szent testet, a kínszenvedő Jézust, az átok és káromlás céltábláját. Átkozott, ki a fán függ... Visszhangzott a tömegben. Permetező négy sebét kitárta Krisztus az érzéketlen világra, véres sugarakat lövellt belőlük, hogy stigmatizálja a szíveket.
Végigtekintett bágyadt szemével a gyűlölség és elvakultság viharzó tengerén, könnybelábadt szeme, elhomályosult körülötte a világ, megfürösztve látta könnyeiben! Ott állok magamban...az Isten végtelen szeretetének igézetében, lelkemet elfogja a könyörület s az imádás mély érzése, szemembe könny gyűl, lehajtanám fejemet, de a kereszt vonz, késztet, hogy nézzek Rá, mert „Rám néznek és sírnak”-ígéri.
|
XII. JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN
Mit adtunk Neked, Uram, Neked, kit szeretnünk és imádnunk kellett volna? Eljöttél, barlangba szorultál, körülnéztél, s Egyiptomba futottál, álruhában járó faragó ács voltál. Egyszer indultunk Eléd pálmaaágakkal, s Te sírtál. Egyszer bíztad Magad ránk, s Barabást választottuk. Egyszer akartunk koszorút kötni Neked, tövisből kötöttük. Egy arcképedet vettük, s az Ecce homo” maradt ránk. Egyszer tűnt fel, hogy anyád is van, s íme Fájdalmas Anya lett belőle. Egyszer kértél inni, s ecetet nyújtottunk. Ó, ki hitte volna, hogy ez legyen köztünk a sorsod, hogy ilyen legyen a te utad? S most itt függsz megfagyott imádságként, megkövült kiáltó szóként. Kitárt karokkal s nyílt ajakkal imád az örök „interpellatio” kiáltása. A végtelen nagy Isten bús haragjának éjjelében megfagyott ajkadon a fohász. Nagy szent az az Úr, ki önfiának sem kegyelmezett!...Mily rémséges fölségben hirdeti ezt a kereszt! Emberek, féljétek az Isten, s szeressétek Krisztust! Ezt kiáltja Ö felétek, kiáltja végkimerülésig. Ó, ha valamikor, hát ma halljátok meg szavát, esd, hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket!
|
Így szerette Isten a világot
|
Nézzétek, van-e nagyobb fájdalom?
|
XIII. JÉZUS TESTÉT LEVESZIK A KERESZTRŐL
Egy tekintetet vetek a Kálvária nagypéntek esti jelenetére. Leereszkedik az est árnya, a tömeg részint mellet verve, részint megrögződve eloszlik, fáradt fájdalom borong a természeten, s a 33 év előtti karácsonyéj utolsó akkordjaként halkan suttog az egyetlen krisztushívő lélek imája. A Szent Szűz tartja és imádja fiát. Nézi, csókolja sebeit. Az ő szíve égő mécs a szent kereszt tövén. A hit s a krisztusi szeretet mind az ő szívébe szorult. János és Magdolna bánata csak emberi: a Szent Szűzé krisztusi. Érzelmei a szent kereszténység: hit, áhítat, hála, bánat, fájdalom, tisztaság, vértanúság, ezen érzelmekkel csókolja s imádja Krisztust. Salve mater dolorosa, Martiromque príma rosa, Virgiliumque lilium...
|
XIV. JÉZUST SÍRBA TESZIK
A sziklafalba vájt új sírba fektetik az Urat, tündöklő gyolcsba takarják, 100 font mirha- és aloá-vegyítékre ágyazva. Szent Pál akarja, hogy haljunk meg: temetkezzünk el az Úrral a világ számára. A mi sírunk Jézus átszegezett szíve, érzelmeinkből van szőve gyolcsunk, s az önmegtagadás mirhája megóv a rothadástól. így lesz elrejtve, s biztosítva életünk Istenben. De a sziklasír körül lelki szemeimmel látom a betlehemi angyalokat, kik ezt a szent éjt itt néma dicséretben s imádságban töltik, glória helyett gratiát suttognak.
|
Szomorúságtok örömre fordul
|
Boldogok, akik nem láttak és hittek
|
Hálaadó ima
Uram, Jézus Krisztus, ki minketmegváltottál, mert szerettél, s veszni nem engedtél, imádunk s áldunk Téged. Alázatos forró hálával nézünk föl keresztedre, s szívünkbe vésődik vonagló tested, fájdalmas arcod, szomjas ajkad, könnyes szemed s szemünket kereső tekinteted. Nem bírjuk el az áldozatos s szomjas tekintetet, ha mélységesen meg nem bánjuk bűneinket, s ha viszont nem szeretnénk Téged igazán.
Pihentesd hát rajtunk tekintetedet s lelkedet. Neked akarunk tetszeni, szolgálni s szolgálatodban híven kitartani. Köszönjük a bánat, a megilletödés, a hála és az engesztelés kegyelmét, melyet a keresztúton vettünk. Add, hogy az alázatos, hű szeretet érzelmeivel, s a megváltottak szent örömével járjuk életünk útját, s eljussunk Hozzád!
Ámen.
|