„Szálljon áldás a családra,
Béke járja be szívünk…”
_300x200t0_ic.jpg)
December 20-án került sor a felső tagozatosok és gimnazisták karácsonyi ünnepségére. A műsor első részében először Sík Sándor: A napkeleti bölcsek című verse volt hallható Nagy Péter 11.C osztályos diákunk előadásában, majd az iskola kis kórusától, a Napsugár kórustól népszerű karácsonyi dalokat hallhattunk. A kórust vezényelte Kovács Anna Zsuzsanna kórusvezető, zongorán kísérte Somfai Elemér tanár úr. Ezután Ady Endre: Karácsony című költeménye hangzott el Ponácz Krisztián (9. A) tolmácsolásában. A versmondók felkészítő tanára Kulacsné Fekete Éva tanárnő volt.
A műsor második részében először a 8. A osztály színdarabját tekinthették meg, Tolna- Szabó Noel (5.d) -Ady Endre: Kis, karácsonyi ének című versét szavalta el- és Mucsi Zoltán színművész úr -aki az angyalnak kölcsönözte a hangját- közreműködésével. A műsor utolsó részében Ottófi Dávid és Vecsey Árpád 10. B-s diákjaink adták elő Mariah Carey All I Want For Christmas Is You című népszerű számát. Záró műsorszámként a tanári kar tagjainak közös éneklése emelte az ünnep hangulatát. Márk atya gondolatai indítottak útnak minket a szünetre, s fényesítették ki a lelkünket az előttünk álló várva várt karácsonyra.
Doros Zsuzsanna (műsorszervező)