_300x225t0_ic.jpg)
Sok energiát fektettem a francia nyelv tanulásába, gyakorlásába ezért nagyon örültem amikor lehetőségem nyílt arra, hogy elutazzak Ausztriába, Kismarton (Eisenstadt) városába, hogy találkozzak és beszélgessek a helyi iskolában franciául tanuló kortársaimmal. Hihetetlenül érdekes élmény volt egy olyan nyelvet használni amit második idegennyelvként tanulok. A helyi diákok és a francia tanárnőjük is nagyon szimpatikus, segítőkész, kedves emberek voltak. A program kezdetén a könyvtárukban vendégül láttak minket egy tízóraira, majd bemutatkoztunk egymásnak franciául. Ezután a tanárok magunkra hagytak bennünket, hogy kötetlen beszélgetést folytathassunk egymással. Ez többé kevésbé sikerült is, de néha kerestük a szavakat. A beszélgetés után először körbevezettek minket az iskolájukban, megmutatták nekünk a gyümölcsös kertjüket, a sportpályájukat valamint néhány osztály terembe is bemehettünk, ahonnan megcsodálhattuk a gyönyörű kilátást. Ezután közösen lementünk a városba ahol megnéztük a Szent Márton templomot és a kismartoni vár romjait. Ezt követően az Esterházy kastély előtt készítettünk remek fotókat. Végül visszatértünk az iskolába, ahol az osztrák diákokkal és francia tanárnőjükkel közösen elfogyasztottuk az ebédünket. A nap végére már csak a búcsú volt hátra. Mindenki feltöltődve és boldogan érkezett vissza, tudással gazdagodva. Összefoglalva, hatalmas élmény volt ez a kirándulás, nagy kihívás volt számomra használni a francia nyelvet, de eközben hatalmas boldogsággal és sikerélménnyel gazdagodtunk az utazás során.