_243x300t0_ic.jpg)
Szeptember 3-án ünnepélyes Veni Sancte szentmisékkel egybekötve megnyitotta 30. tanévét iskolánk. 9 órakor az 1.-6., 11 órakor a 7.-12. évfolyamon tanuló diákok, pedagógusok, szülők, nagyszülők imádkoztak együtt sikeres, új tanévért. Kálmán Imre atya buzdította a gyermekeket, hogy bátran vallják meg hitüket, legyenek szorgalmas diákok, szerezzenek sok örömet szüleiknek, tanáraiknak. Bíztatta őket, hogy merjék vállalni a jót, a szépet ebben a zűrzavaros világban. Őrizzék, mélyítsék Istennel a kapcsolatukat! Az első szentmise végén Imre atya megáldotta az elsős kisgyermekek iskolatáskáit, tanszereit, amelyek segítik a gyermekeket a tudás megszerzésében, és Isten áldását kérte minden tanulóra.
A 9 órai szentmisét követően az elsős kisdiákok nevében: Tóth Szabolcs 1.a, Csendes Iringó Kinga 1.b és Szabó Olivér 1.c osztályos tanulók mondtak köszöntő verset.
A szentmisék után Áder Ferencné intézményvezető asszony „búcsúztatta a nyarat”, s kitartó, kemény munkára szólította fel a diákságot. Igazgatónő üdvözölte az új diákokat, pedagógusokat és ünnepélyesen megnyitotta a 2023/2024. tanévet.